OBA tájékoztató
HIRDETMÉNY
Tisztelt Ügyfelünk !
A Hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. Törvény (97-107 §) értelmében az OBA Igazgatótanácsa 31/2010. (IX.22.) sz. határozatával elrendelte tagintézetei számára, hogy az OBA által megfogalmazott egységes ügyfél-tájékoztatót 2011. február 1-től bocsássák ügyfeleik rendelkezésére.
Tájékoztatjuk, hogy fenti határozatnak megfelelően a Rétköz Takarékszövetkezet az ügyfelei személyes kérésére, bármely kirendeltségében – a nyitvatartási időben – rendelkezésre bocsátja a Takarékszövetkezetnél elhelyezett OBA által biztosított betéteiről/megtakarításairól szóló Ügyfél-tájékoztatót.
Rétköz Takarékszövetkezet
Az alábbiakban a betétbiztosítást érintő témákról kaphat részletes tájékoztatást:
- A betétbiztosításról általában
Az OBA-nak kötelezően tagja minden betétet elfogadó bank, takarékszövetkezet,, hitelszövetkezet, valamint lakástakarék-pénztár. A betétbiztosítás védelme csak a bankok által forgalmazott, névre szóló betétekre és az ugyancsak névre szólóan, a bank által 2003. január 1-je után kibocsátott kötvényekre és letéti jegyekre terjed ki. A névre szólóság azt jelenti, hogy a bank nyilvántartásából a betét tulajdonosa egyértelműen azonosítható. A kártalanítás értékhatára személyenként 100 ezer eurónak megfelelő forintösszeg, amely értékhatár minden bankra külön-külön érvényes. A kártalanítás forintösszegének meghatározása, a kártalanítás Hpt. 105. §-ának (1) bekezdésében meghatározott kezdő időpontjának napját megelőző napon érvényes MNB által közzétett hivatalos deviza-árfolyamon történik. Tehát, ha a betétes több bankban helyezi el pénzét, akkor bankonként újabb 100 ezer eurónak megfelelő forintösszeggel növelheti a védettségét. A védettség vonatkozik a bankok magyar és külföldi ügyfeleire egyaránt, kiterjed a magánszemélyek, vállalkozások, egyesületek, alapítványok, valamint a társasházak, közmű társulások forint- és devizabetétjeire. A kártalanítás devizabetéteknél is forintban történik.
- A biztosítási értékhatár
A kártalanítás értékhatára 100 ezer eurónak megfelelő forintösszeg. A bank fizetésképtelensége esetén az ügyfél ott elhelyezett betétei, banki kibocsátású kötvényei és letéti jegyei összeadódnak, és ezek együttes összege után jár a kártalanítás 100 ezer eurónak megfelelő forintösszegig. Ebbe az értékhatárba beleértendők a betét- és folyószámlák egyenlegei és a megszolgált kamatok is. A betétbiztosítás mértéke növelhető úgy is, hogy egy bankban több személy nevére helyeznek el betétet, ugyanis az értékhatár személyenként külön-külön érvényes.
- Mi biztosított és mi nem
A betétbiztosítás a névre szóló forint- és devizabetétekre, valamint a bank által ugyancsak névre szólóan, 2003. január 1-je után kibocsátott kötvényekre és letéti jegyekre vonatkozik. Névre szóló egy betét, ha a banknál rendelkezésre állnak a betétes azonosító adatai, amelyek révén kártalanításkor azonosítható és megtalálható a betétet elhelyező személy vagy szervezet. Ezért a betétes saját érdekében áll, hogy a banknál bejelentse személyi azonosítóinak esetleges változását, azaz név, személyi igazolvány szám, vagy lakcím változását. Vállalkozás esetében a névre, székhely címére és az adószámra van szükség. Nem biztosítottak a név nélküli, jeligés betétek, bemutatóra szóló betéti okiratok, valamint a bank által 2003. január 1. előtt kibocsátott kötvények és letéti jegyek. Nem védettek azok az értékpapírok sem, amelyeket nem a bank bocsátotta ki, például vállalati kötvény, befektetési jegy. Nem biztosítottak továbbá a bankok által kibocsátott részvények, takarékszövetkezeti részjegyek, célrészjegyek sem. Az ügyfelek tájékoztatása érdekében a bankok a védett megtakarítási formákat felsoroló aktuális Betétregisztert kifüggesztik a bankfiókokban. Emellett egy adott banki termék betétbiztosítási védettségéről könnyen és gyorsan meggyőződhet az OBA vagy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének honlapján.
- Betétbiztosítás az Európai Unióban
Az OBA védelme kiterjed a tagbankok külföldön létesített fiókjaiban gyűjtött betétekre is. Ezzel egyidejűleg egy másik Uniós tagállamban bejegyzett bank Magyarországon gyűjtött betéteit, a bankot engedélyező és felügyelő ország betétbiztosítója védi. A határokon átnyúló betétbiztosítás a gyakorlatban tehát azt jelenti, hogy egy más tagállamban bejegyzett bank magyar betétes ügyfele a magyar betétbiztosítási szabályoktól eltérő feltételekkel szembesülhet. Emiatt felhívjuk figyelmét, hogy mielőtt bárhol elhelyezné pénzét, tájékozódjon a bankfiókban a betétbiztosítás feltételeiről.
Végül, figyelmébe ajánljuk, hogy valamennyi forgalmazott - OBA által biztosított - betétet (ideértve a már nem forgalmazott, de a forgalomban még visszaváltható formákat is) tartalmazza az úgynevezett Betétregiszter. A Betétregiszter, valamint az "Iránytű a betétbiztosításhoz" c. részletes tájékoztató füzet minden hitelintézeti fiókban megtalálható, valamint elérhető az OBA honlapján is (www.oba.hu).
Köszönjük megtisztelő figyelmét.
Kapcsolódó anyag: Iránytű a betétbiztosításhoz 2011
